Bemutatkozunk


Helyzetelemzés: a labdarúgás helyzete településünkön, benne: klubunk rövid története, helyzete



 

Sikeres magyar labdarúgás a településünkön is!


Településünk szótárában a sport egyenlő a futballal. A mocsai Községi Sportegyesület évtizedek óta működő szervezet, alapításának éve 1946., idén ünnepeljük fennállásunk 65. évfordulóját. Voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakai. Az első fellendülés a 90-es évek közepén kezdődött, amikor lehetőség volt ifjúsági csapat létrehozására és szervezett formában elkezdtek foglalkozni a tizenéves korosztállyal. Sikerült egy összetartó jó ifi közösséget létre hozni, több játékos magasabb osztályban is futballozott, futballozik. Majd a közelmúltban megragadtuk a kisebb korosztályoknak nyújtott lehetőségeket és az óvodásokat és a kisiskolásokat is edzeni kezdtük, elindítottuk az NUPI tornákon, aktív részesei vagyunk az újraindított Bozsik programnak. Ezzel elég sok családnak sikerült felkelteni érdeklődését a foci iránt. Jelenleg felnőtt és tartalék csapataink a megyei III. osztályban, míg U12-es csapatunk megyei bajnokság déli csoportjában vesznek részt.

 

 

 

2022-2023-as Sporttámogatási Kérelem és Határozat (TAO)